Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Sándor Pál

Csatlós Hanna Kult

„Felkavar már az is, ahogy rá gondolok” – 100 éves lenne Federico Fellini

Azt mondják, zseniális volt a humora. Hogy szerette az életet. Koreográfiákat látott a hétköznapi történésekbe. Mélyen elkötelezett líraisága a mai napig lenyűgöző. Federico Fellini ma ünnepelné a 100. születésnapját, és ebből az alkalomból hét magyar filmrendező osztotta meg velünk a vallomását arról, hogy milyen hatást gyakoroltak rá Fellini filmjei. Elmondják, hogy miért rajonganak érte – vagy éppen miért nem –, és hogy szerintük kiállta-e a Maestro életműve az idő próbáját.

hvg.hu Kult

Vidnyánszky megkapta a pénzt, Robert Pattinson nem kell – újra döntött a Filmalap

A Nemzeti-igazgató a debreceni színházban már sikerre vitt Úri muriból írt forgatókönyvet, de film egyelőre nem lesz belőle, Mundruczó Kornél, Sándor Pál és Gigor Attila forgatókönyvei viszont zöld utat kaptak a Filmalaptól. A magyar producerrel rendelkező új Robert Pattinson-film viszont már nem ment át a rostán.

hvg.hu Kult

"Most olyanok is a nyakamba borulnak, akik utálnak"

Kint jártunk az első alkalommal megrendezett Magyar Filmhéten, ahol Török Ferenc új filmjének bemutatójára a filmszakma apraja-nagyja összegyűlt. A hangulat ekkor még felszabadultabb volt - a Toldi-flm elkaszálása miatt várhatóan hosszú ideig utoljára.

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

A címlapról ajánljuk